A csodálatos hajszál

Hol volt, hol nem, volt egyszer egy szegény ember. Sok gyermeke volt, s már-már nem tudott nekik mit enni adni. Hogy ne kelljen látnia szenvedésüket, nagy szomorúságában-bánatában elhatározta, hogy elpusz­títja valahányat. De amikor erre került volna a sor, asszonya mindig meg­akadályozta tettében. Telt-múlt az idő, s egy éjszaka idegen gyermek állott meg ágya előtt, aki így szólott:

- Hallod-e, te szegény ember! Tudom, hogy mit forgatsz a fejedben, de tudom azt is, hogy nem visz rá a lélek, hiszen nagyon szereted a gye­rekeidet. Látom, milyen nagy szegénységben éltek. Éppen ezért holnap reggel a párnád alatt tükröt, bíborszínű korallt és egy hímzett ruhát fogsz találni.
Titokban mind a hármat vedd magadhoz, úgy, hogy senki észre ne vegye. Elmész velük az erdőbe, ahol egy patakra lelsz majd. Ott egy tündöklő szép leányt látsz majd, haja sátorként borul a vállára. Jól vigyázz azonban magadra, hogy kárt ne tegyen benned, mert az a lány valójában leánnyá változott gonosz kígyó. Egy szót se szólj, mert ahogy megszólalsz, elvarázsol, te hallá vagy másfajta hüllővé változol, és tüstént felfal. Ha azonban megkér, hogy vizsgáld meg a haját, úgy válogasd a szálát, hogy rátalálj a bűvös hajszálra, mely olyan piros, mint az emberi vér. Azt a hajszálat tépd ki, és uccu, szedd a lábad, mert ha a lány elér, jaj az életednek! Ha észreveszed, hogy utánad eredt, hajítsd el először a hímzett selyemruhát, utána a korallt és legutoljára a tükröt. Ezek majd visszatartják. A bűvös hajszálat pedig add el valamelyik gazdag kereske­dőnek, de vigyázz, hogy be ne csapjon, mert hallatlan nagy ára van ám! így aztán meggazdagodsz, és felnevelheted gyermekeidet.

Amikor reggel a szegény ember felébredt, mindent rendre megtalált a párnája alatt, amiről álmában a gyerek beszélt neki.
Elindult tehát abba az erdőbe, és hamarosan rátalált a patakra. Foly­ton felfelé tartott a partján, mígnem elérkezett a forráshoz.
Keresni kezdte a lányt, meg is pillantotta egy tó felett, amint éppen napsugarat fűzött egy tűbe, hogy egy rámára feszített vászonra hímezzen vele. Ez a vászon ifjú legények hajából volt szőve. Amint a szegény ember megpillantotta a lányt, meghajolt előtte. A lány felállt, és megszólította.
- Honnan jöttél, ismeretlen?
A szegény ember azonban meg se mukkant! Akkor ismét faggatni kezdte:
- Ki vagy? Mit akarsz?
De ő csak hallgatott, mint a csuka, és csak a kezével mutatta, hogy néma, és munkát keres. Ekkor azt mondotta a lány, hogy üljön a ruhája szegélyére. Ahogy ott elhelyezkedett, a lány tüstént a térdére hajtotta a fejét, s kérte, hogy vizsgálja meg a haját. Elkezdte a hajszálakat rendezget­ni, s csakhamar megtalálta a piros szálat. Szépen elválasztotta a többitől, és kiszakította. Aztán leugrott a lány szoknyájáról, s ahogy csak a lába bírta, szaladt visszafelé. A lány utána. A szegény ember látta, hogy már-már beéri, elhajította hát a hímzett ruhát. A lány észrevette a ruhát, meg­állt, megcsodálta a hímzését, addig addig bámulta, míg az ember jó darab utat befutott. A lány észbe kapott, keblébe dugta a ruhát, és nyargalt a szegény ember után. Az meg, mikor látta, hogy újra beéri, elhajította a piros korallt. A lány ismét megállott, csodálva a korall tündöklő szépségét.
Ezalatt a szegény ember megint nagy darab utat hagyott maga mö­gött. A lány ekkor nagy haragra lobbant, a ruhát s a korallt elhajította, ismét üldözőbe vette az embert. A szegény ember meg elhajította a tükröt. A lány még soha életében nem látott tükröt, belenézett, s amikor magát megpillantotta benne, azt gondolta, hogy valaki más néz vele farkas­szemet. Addig-addig bámult a tükörbe, míg a szegény ember jó messzire eljutott, úgyhogy már nem érhette utol. A szegény ember vidáman, minden baj nélkül hazakerült.

Otthon megmutatta asszonyának a különös kincset, és elmondta ne­ki, hogyan talált a lányra, hogy szerezte meg a hajat; de bármit is mondott, az asszony csak nevetett – nem hitt neki. Ő azonban nem törődött az asszonnyal, hanem fogta a hajszálat, és elvitte a városba a vásárra.
Sürgött-forgott, taposta egymás sarkát a sok ember, kereskedő: mind szerette volna megvenni a csodálatos hajszálat. ígérgették az aranydukátot, az egyik egyet, a másik kettőt, és egyre többet és többet, végül is az egyik száz dukátot ajánlott.
Ekkor már a hajról hírt szerzett maga a cár is. Udvarába rendelte a szegény embert, és felajánlott neki a hajért ezer dukátot. Ennyiért már odaadta az ember. De mit is kezdhetett a cár azzal a hajszállal? Hosszában kettéhasította, s igen fontos iratot talált benne. Az iratban minden meg volt írva a világ kezdetétől mostanáig.
A szegény ember meg hazavitte a temérdek dukátot, és boldogan élt feleségével, gyermekeivel. Még máig is élnek talán, ha meg nem haltak.

Hol van Szerbia ?