Hapcimanó

Hogy ki a Hapcimanó?

Pirinyó kis emberke a Hapcimanó. Kajla lábú, ráncos kép, vörös orrú.
Fekete malaclopóban jár, a fekete malaclopón van egy nagy, lötyögős csuklya. Azt a nagy lötyögős csuklyát legtöbbször annyira a fejére húzza a Hapcimanó, hogy az arcából csak az a nagy vörös orra kukucskál ki, hanem az aztán messzire fénylik, akár az érett paprika.
Hogy hol van Hapcimanó?
A Hapcimanó legszívesebben a nyirkos ereszcsatornákban kuporog, fönt a házak legtetején. Onnan kukucskál le az utcára. Mert az arca ugyan kicsike, hanem a két apró szeme olyan jó, hogy a sasé se jobb annál.

Amikor esik az eső és az utca csupa sár, pocsolya, a rakoncátlan lurkók meg addig tapicskálnak a pocsolyákban amíg meg nem vizesedik a lábuk, akkor Hapcimanó villámgyorsan lemászik a csatornán és alig-alig észrevehetően belecsíp az orrukba. Na, másnap már valamennyi lurkó náthás lesz.

- Hapci! – tüsszentenek sorra. Vagy:
- Pciha!
Némelyik meg úgy, hogy:
- Háá-áácsi!
Vagy éppen:
- Há-ápp-csihi!

Hanem ez bizony nem nevetni való, mert ilyenkor folyton-folyvást orrot kell fújni, és a többi gyerekkel játszani éppenséggel tilos. Néha meg egész nap az ágyban is kell maradni annak, aki náthás, ez pedig igen-igen keserves dolog.

A Hapcimanó különben azt is lesi, hogy betakaróznak-e szépen a gyerekek este az ágyacskájukban, főleg télen. Őrizkedjetek hát nagyon a manótól és ha az utcán játszotok, és kezdtek fázni, mert elhűl a lábatok, akkor gyorsan futkározzatok egyet. Mert a Hapcimanó résen van ugyan, hanem a lába, az olyan kurta, és olyan kajla, hogy azt a gyereket, aki gyorsan elszalad előle, sohanapján se éri utól.

Hol van Svájc ?