Az okos fiú

Hol volt, hol nem volt, az Ezertó országában, volt egyszer egy fiú, aki arról volt híres, hogy nagyon okos. A király is hallott róla, s egyszer el is ment, hogy megnézze a fiút. A fiú egy rozoga viskóban lakott a szüleivel együtt, ennek a kis viskónak még lépcsõje sem volt.
A király a nyitott ajtóhoz lovagolt - a ló feje benn volt a lakószobában. A király nem szállt le a lóról, hanem lehajolt, és bekukucskált:

- Van itt valaki? - kérdezte a király.
- Egy lófej és másfél ember! - mondta mosolyogva a fiú.
- Hol van az apád?
- Elment, hogy sokat kérjen a kevésbõl.
- Hol van az anyád?
- Éppen azt a kenyeret dagasztja, amit a múlt évben ettünk meg!
- Hol van a bátyád?
- Elment madarászni. Amit megfog, azt az erdõben hagyja, amit nem fogott meg, azt hazahozza.
- Hol van a húgod?
- Éppen most síratja azt, amin a múlt évben nevetett.
- Nos fiam, eljössz hozzám a palotámba, és megmagyarázod a szavaid értelmét.
De nem jössz sem gyalog, sem pedig lóháton, és amikor a palotámhoz érkezel, nem leszel sem künn, sem benn!

A fiú reggel mindjárt napkelte után elment a királyi palotába. Egy bakkecskén lovagolt: egyik lába a kecske hátán, a másik az árok szélét súrolta. Mikor a palotába érkezett, megállt a küszöbön, s onnan magyarázta meg szavai értelmét:

- Mikor az apám sokat kért a kevésbõl, éppen a rozsot vetette el.
- Mikor anyám a múlt évben megevett kenyeret dagasztotta, akkor éppen kenyeret sütött, hogy megadhassa a tavaly kölcsönkért kenyereket.
- Mikor a bátyám madarászott, egy dombon a haját fésülte, a kihullott hajszál ottmaradt, a többit hazahozta a fején.
- A húgom, aki megsiratta azt, amin a múlt évben nevetett, gyermekágyban feküdt a szaunában.

- Jól van, fiam! Most pedig adj fel az udvar népének olyan találós kérdést, amit senki sem tud megfejteni!
- A király hallja, de csak ritkán látja, a paraszt mindennap látja, Isten soha sem látja.

- Na hát... ez mi lehet?... Na, senki sem tudja?... Találja már ki valaki..! Úgy látom, senki sem tudja... Mondjad a megoldást, fiam!
- A király minduntalan hallja, hogy mit beszélnek a hozzá hasonlókról, vagyis a királyokról, de ritkán látja õket.
- A paraszt mindennap lát parasztembert, de Isten sohasem lát magához hasonlót!
- Jól van, fiam. Hát aztán tudsz-e nekünk olyan jótanácsot adni, aminek minden körülmények közt hasznát vesszük?
- Legelõbb is megpróbálom, mondta a fiú: - Akármihez kezdesz, gondold meg elõbb, hogy mi lesz a következménye!

Tetszett a királynak és elrendelte, hogy ezt a tanácsot írják fel mindenre, minden tárgyra, ami csak a palotában található.

Egy idõ múlva király megbetegedett. Az orvosok elrendelték, hogy eret vágnak rajta: a rossz vér kifolyik, jó vér jön helyébe.
Csakhogy az udvari emberek között voltak olyanok is, akik szerették volna, ha meghal a király, és találtak egy orvost, akit rávehettek arra, hogy mérgezett vastűt szúrjon az érbe.
Az orvos már kezdeni akarta a munkáját, kezébe vette a tálat, hogy abba eressze a király vérét, de ekkor elolvasta a tálon lévõ írást:
"Akármihez kezdesz, gondold meg elõbb, hogy mi lesz a következménye !" Az orvos elolvasta a fölírást, és nem csinált semmi rosszat.

Másnap a király magyarázatot kívánt az orvostól, hogy miért halasztotta el az érvágást. Az orvos mindent bevallott őszintén, és a király csak akkor értette meg igazán, hogy milyen bölcs tanácsot adott neki a fiú.
Azon nyomban kinevezte őt a királyi udvar legfõbb hivatalnokának.

Hol van Finnország ?